lakáskereső

Ludovika Campus Projekt


Döntött a kormány, így a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építése és a hozzá kapcsolódó épületek kivitelezése már év végén elkezdődnek. Ennek köszönhetően az Orczy-negyed gyors és nagy léptékű fejlesztésen megy keresztül a következő 3 évben.

A Nemzeti Közszolgálat Egyetem Ludovika Campusát az Orczy-parkban alakítják ki, amelynek indításához 4,7 milliárd forint biztosít a kormány. A Ludovika-épület műemléki felújítása a tervek szerint 2013-ban be is fejeződik. Az összesen nettó 24,5 milliárd forintos beruházás az egykori Ludovika Akadémia épületének felújításával kezdődik, amely keretben közmunkásokat is alkalmazni fognak. A megújult épültbe az egyetem várhatóan 2015-ben költözik be.

Pár év múlva szinte rá sem lehet ismerni a környékre, hiszen a park zöldfelülete is megnő, közel egy hektárral lesz nagyobb, de újabb épületek is lesznek, például lőtér, lovaspálya, és új sportpályák is, valamint készül egy uszoda, amelyek a lakosság számára is nyitva állnak majd. Az új épületekre építészeti tervpályázatot írnak ki. Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházások kormánybiztosa a témában úgy nyilatkozott, reményei szerint őszre már az építési engedély is meglesz. 2013 és 2015 között épül meg az új egyetemi épület, és ebben az időszakban készül el több sportpálya, uszoda, valamint a teljes park, a rendőrtiszti kollégium és a kiképzőépület, nyilatkozta Fürjes.

Csonakázó tó - Orczy kert

Józsefvárosba, a Diószeghy utcába költözik a BRFK Rendészettudományi kar kiképzőépülete is, a rendőrtiszti kollégiumot pedig a mellette fekvő üres állami tulajdonú telken építik fel. Ezzel nem csak az utcakép, de a közbiztonság is javul majd. A jelenleg a Ludovika épületében található Magyar Természettudományi Múzeum ideiglenesen az épületben marad, a Bárka Színház pedig Egyetemi Színpaddá alakul. A színház új díszletraktárt és próbatermet kap a vele szomszédos épületben.

 

Diószeghy Sámuel utca terv


Vissza